2011. július 25., hétfő

Fejrevalók

 Katával bartereztünk nemrég, ezt a fonalat kértem/kaptam a táskáért cserébe (meg amit már korábban hozzámvágott, anyagot-fonalat). Nagyon érdekes összevissza színátmenetes, van benne ugyan meghatározható ismétlődés, de nagyon hosszan. Nagyon jó volt dolgozni vele, érdekes volt látni, hogyan alakulnak a színek. És a sapi két oldala tök másmilyen:-)


 Néhány hónapja mutogattam a stoklasától rendelt csomagomban a fém hajpánt alapokat, eleinte nem nagyon tudtam, mit kezdjek velük, de sikerült kimódolni, hogyan legyen belőle hajpánt végül. Ez nem az első kettő, egy lila már elkelt, egy ugyanilyen rózsaszín pedig az 5 éves Anna unokahúgom fején pompázik tegnap óta :-)))

2011. július 22., péntek

Cégtábla-füzér és autópálya

A tanévbeni rendszeres óráimon kívül gyakran tartok rendezvényeken, akár fedett, akár szabadtéren Cili Cili Muzsika foglalkozásokat. Nyáron is elég gyakran. Ilyenkor mindig hiányoltam valami hívogató jellegű dolgot. Tavaly varrtam egy nagy molinót, de igazából az olyan nehézkes volt, ráadásul állvány kellett hozzá, ráadásul nemrég nevet is változtattam, szóval izgatta a fantáziámat, mi legyen ezentúl. Azt, hogy zászlófüzér legyen, már régen megvolt, csak az elhatározás, idő, no meg az anyag kellett hozzá. A Hunyadi úton vettem végül ezt a kukacmintás sokféle színű vásznat. maga a füzér elég nagy lett, kb. 5 méter hosszú:-) de hát akinek ilyen hosszú neve van, az így járt. :-)
Ez az általam csak "Zseb-táska-autópályának" nevezett kis játék is elég régen a tarsolyomban volt. Magát az alapötletet valamelyik külföldi blogon láttam már jó régen, de trehány módon persze csak a képet mentettem le, a linket nem, úgyhogy elnézéseteket kérem, tekintsetek el az eredeti forrás megjelölésétől. De persze jó szokásomhoz illően beletettem további ötleteket, pl a táskává alakítás ötlete is valamelyik éjjel félálomban ugrott be:-) Szerintem nagyon aranyosak lettek, kíváncsian várom a férfinép reakcióit:-)))

2011. július 15., péntek

E heti termés

 Hajcsattartó kis dizájnnal és a hajgumiknak karikával, a kukacolás új élmény nekem, még nem tökéletes, érdekes, száz éve varrok, de ez eddig még kimaradt az életemből...

 Kata táskája... nagyon várja, remélem, azt fogja mondani, érdemes volt...


 Marcsi barátnőm Marco fiának furulyatartója, az utolsó utáni cafatokból a kottás anyagból...
 Végül Zita ovis zsákja, a jelét nem árulom el... kitaláljátok?
 
Nem sok, de csak csütörtök-péntek volt varróidőm...
Meghülyülök a blogspottól, már megint elfordítja  a képeket...

2011. július 10., vasárnap

A hétvégék és a vásárok...

...azt hiszem, idén nyáron nem szeretik egymást. Legalábbis, ami engem illet. Vagy fúj a szél és esik az eső, no meg vihar van - vagy ezer fok van, füllesztő hőség. Bármelyik eset áll fenn, egy biztos: néző(vásárló???) közönség alig-alig. :-(((
Így aztán most voltam is vásárban, meg nem is, eltöltöttünk Üllőn két napot Zsombi fiammal, a Magyar Módi  Sokadalomban. Annyi bevételem volt, ami fedezte az ottlétünket, úgyhogy pozitív hozzáállással úgy veszem, hogy nullszaldósan eltöltöttünk egy hétvégét kettesben. Kellett már...

Szabad ég alatt aludtunk (na jó, pavilon alatt), végig mezítláb jártunk, baromi melegünk volt, de leöntöttük magunkat locsolókannából, nomád módon jártunk Wc-re (100 forintot kértek a Toi-Toiért is!!!!!!! akkor inkább a bokor...), és a nap (este) fénypontjaként a szalmasátor védelmében hideg vízzel cicamosdottunk... ez neki nagy élmény volt (nekem is, de már jó itthon :-)

DE!!!

A vásár kellemes és szívmelengető pillanatai közül kiemelném azt a két vagy három nézelődőt vásárlót, aki miután megfogdosta a portékám, elolvasta a címkét rajta, meglepődve így szólt: Jé, te vagy a Huligánlány? Olvastalak... vagy Huligánlány? Hol is hallottam róla? Na azért ilyenkor boldog az ember lánya, még akkor is, ha üres marad a pénztárcája a vásári bevételtől...

És még egy adalék: azt hiszem, felállítottam a napvédelem elleni pavilonoldalfal-áthelyezési világrekordot! A nap során mind a négy oldalra felkerült valamikor az oldalfal, még szerencse, hogy sor szélen voltam, az asztalt is tudtam forgatni:-) vicces volt:-)

Most így visszaolvasva, egész jó kis hétvége volt, de kérem, nem lehetne most már egy vásárbarát hétvégi időjárást kieszközölni?????????????

2011. július 1., péntek

Terítőből előke

Leárazták az Aldiban a "régótafájtráafogamdetúldrága" asztalterítőt, ami foltlepergető impregnátummal van ellátva (fontos!!!) és így vettem, naná hogy rögtön hármat, csak azért nem négyet mert nem volt, de széles volt az asztalra, sebaj, úgyis találtam nemrég egy jópofa előkemintát, az isten is ennek teremtette a maradékot:-)))


 És a világ leggyönyörűbb férfimodellje!
és a blogspot már megint elfekteti a képeket...