2011. szeptember 12., hétfő

Mai táska és két sapi

Reggel azon gondolkodván, mit is csináljak ma
 (hétfőn októberig még nincs órám), kiabálást hallottam a szekrényből. Ez a rózsaszín pöttyöske méltatlankodott, hogy már egy jó hónapja megvettem, és még mindig csak itt áll! Mondjuk, nem tudom, mit képzel magáról, a többiek régebb óta várnak a sorukra... Ahogy jobban odafüleltem, egy másik hangocska is megszólalt, igaz, jóval szerényebben, hogy egymás mellett feküdtek idáig, kialakult valami kis románc, igenis,hogy együtt akarnak maradni!

Hát lehet ennek ellenállni?

Így aztán kötelezettségeket félredobva született Ő, a maga nemében első, ilyen zippzáras záródást most csináltam először. De nagyon  tetszik, úgyhogy lesz még ilyen! És mivel mostanában szinte kizárólag kerek aljú táskákat varrtam, most ezt négyszögletesítettem alul.
És még egy újdonság van benne, ezt nem tudom fotózni, csak elmagyarázni. A belső zsebe nem egyetlen nagy zippzáras hátoldal, hanem (mivel nem volt egy hosszú zippzáram, ellenben volt két rövidebb) két egymás melletti, varrással elválasztott, különálló zippzáras zsebet kapott, talán még praktikusabb is.

Okultam is, a füle kicsit széjjelre sikeredett, a legközelebbinál közelebb teszem őket egymáshoz, akkor nem fog beesni a közepe. Bár, gondolom, ha megpakolják, akkor kihúzódik...


Ilyen a zippzáras teteje

Ezt a kis csipkés aljúkát valamikor túrtam, függöny volt az istenadta, de mostantól méltóbb helyen pompázik. Huh, és még van belőle jó sok!

Az oldala szaténszalaggal húzható (ilyen se volt még eddig, csak saját anyagával)

Belül virágos bélés, a zippzár is látszik kicsit.
  És készülnek szépen sorban újabb sapkáim is, pláne, hogy szombaton a HUNGEXPO-n babaruhabörze!
 Mona, próbálkoztam a tőled ellesett  mintát megvalósítani, remélem, látszik... mondjuk,nekem elfordul kicsit, ez normális? Valahogy sosem jön egyenesen le, mindig kicsit ferdén...

Ez majdnem felnőtt méretű lett. Sosem tudom menet közben eltalálni, mikor hagyjam abba a szaporítást... De nem baj, az anyukák is szeretik a sapkákat:-)))

Arra is kíváncsi voltam, milyen, ha csíkosan csinálom, hát ilyen hullámos. Jópofa...
És most, miután itt sorakoznak a megrendeléseim, kénytelen leszek nekik is nekikállni...

2 megjegyzés:

Moklin írta...

Szia!
Remélem, az én hóembereim is kiabálnak neked lassan. :)

Schnappy írta...

Nagyon cuki ez a tatyó! A sapikról nem is beszélve!:)