2013. szeptember 20., péntek

Minták

Örömmel jelentem, hogy az alábbi mintáim már eladósorba kerültek:

Dorothy kesztyű

Dorothy sapka

Báli Belépő csipkekesztyű

és még nincs vége, nemsokára hozok még :-)

2013. augusztus 30., péntek

Újdonságok

Már megint milyen régen nem írtam... szörnyű lusta vagyok...

Á, nem is vagyok lusta :-)

Mostanában amellett, hogy megállás nélkül dolgoznak a tűim, tervezésre is adtam a fejem. Ezekből mutatok most egy ízelítőt. A minták a Gombolyda honlapján jelennek meg szépen, sorban.

Dorothy sapka és kesztyű (később nyakmelegítővel is jövök!)

Inverz kesztyű (sapkát is kértek a csajok, úgyhogy az is lesz - majd)

"Báli belépő" csipkekesztyű

2013. május 25., szombat

Egy esőelmosta vásár margójára

Be kell vallanom töredelmesen: imádok vásározni menni. Tényleg. A hangulat, az izgalom, a nézelődőkkel-vásárlókkal való beszélgetések, a dícséretek - ezek mind-mind kellenek a lelkemnek. És persze álszent lennék, ha nem mondanám meg azt is, hogy egy-egy jól sikerült vásár után örömmel számolgatom a bevételt. De hát nincs ebben semmi rossz, hiszen ebből élek.

És az esetek többségében mindig nagy tisztelettel állok a szervezők előtt, a szervezések, a hajnali kelések, a pakolások, a késői zárás, ezek is hozzátartoznak a munkához, többek között ezért (is) fizetjük a helypénzt.

És persze hogy jobban szeretem a szabadtéri vásárokat mint a zárt térieket, bár ez mindig rizikósabb, de van valami utánozhatatlan feelingje...
De!

Mert itt most jön egy nagy DE!

Sosem fogom megérteni, hogy egy vásárszervező (vagy több) miért nem néz időjárás-jelentést, vagy ha nézi, miért nem gondolja át? Miért kell tűzzel-vassal ragaszkodni az eredeti szabadtéri elképzeléshez, ha igen nagy az esélye annak, hogy esni fog? Vagy netán viharos szelet ígérnek? Pláne, ha ott egy épület, ahová be lehetne menni, ingyen és bérmentve?

Erre a hétvégére mindenki tudja, fele ilyen-fele olyan, de inkább esőre hajló időjárást mondtak. Mindkét napra (gyereknap van, vagy mifene) szabadtéri rendevzvényre vagyok hivatalos. Ma még csak szombat van, hát ugyan szép idő volt, fújt a szél, de reménykedtem, hátha mégiscsak bölcsen az épületben leszünk. De nem. Megérkezvén rákérdeztem: kint leszünk? A válasz: Igen, persze, és (most figyeljetek:) REMÉNYKEDÜNK, HOGY NEM ESIK.

Ennyi? Reménykedünk? És akkor majd nem esik? És ha igen, akkor majd elkezdünk gondolkodni?

Két óra nem telt el, a szélből egyre nagyobb szél lett, és persze hogy leszakadt az ég. Álltunk, dühöngve, a cuccainkat féltve, csuromvizesen. Mert előre borítékolható volt az eső.

Mert kérem szépen, nem az a baj, hogy vizes leszek. Jó esetleg megfázom, de hát az kit zavar?
Engem az zavar folyamatosan, hogy ilyen esetekben a szervezők egyáltalán nem tisztelik a kézműveseket meg azzal, hogy tekintettel lennének arra, hogy esetleg tönkremegy az árujuk.
Mert egy szabadtéri vásárban az eső az bizony egyenlő a felvert porral, a sárral is. És akkor már nem csak az a baj, hogy vizes a szajré. Hanem sáros. Jó esetben kimosható, rossz esetben menthetetlen. A szervezőkre max. annyi hatása van, hogy " hát sajnos esett, elmosta az eső a programot". De a kézműveseknek? Kimaradt bevétel az egy (hiszen félbeszakad a vásár, hazamennek mind a vásárlók, mind a vásárosok). Potyára kifizetett helypénz, az a kettő. Csuromvizes, ázott, koszos-sáros áru, az a három. Megfázás, betegség, az a négy.
És az otthoni teregetés, az az öt. Esetleg a helyrehozás... Mert az is időigényes, munkás, stb.

Most tele a lakásunk mindenhová aggatott táskákkal, a többit már elpakoltam (micsoda mázli, hogy az ékszereim nylonban vannak... tök jó volt áttörölgetni 80 sáros nylonzacsit...)

És mi lesz holnap? Kíváncsian várom. Ott is van esőhelyszín, amikor a héten érdeklődtem, mi a terv, azt mondtak (lazán), hogy szabadtéren lesz tuti, max ha esik akkor majd átmegyünk. Na de hogy? felverem a sátrat aztán leverem, kipakolok, visszapakolok és újra kipakolok?Két utcányi távolságról van szó...
Hát asszem holnap várakozó állásponttal indulok el...

Kedves szervezők, kérlek, ezt az írást inkább építő jellegűnek vegyétek, hiszen nélkületek nincs vásár.
De nélkülünk sincs ám...

(szeretném hangsúlyozni, hogy ezt az írást nem a mai egyetlen alkalom, hanem az évek alatt többször tapasztaltak hozták ki belőlem)

2013. április 12., péntek

2013. április 8., hétfő

Lábékesítésben vagyok

Jön a nyár, most már nagyon jön, itt van a küszöbön... mivel megvettem az első idei szandálomat, most már muszáj!
És ennek örömére rákattantam a lábdíszek-lábékszerek témakörre is, íme:


Ez egy bokalánc
Tegnap hosszú kísérletezgetés, és még hosszabb guglis képkeresgetés után elkészült a csomagoláshoz való nyomtatható papír is :-) azért mégiscsak más...

2013. március 27., szerda

Új logo!

Meguntam a régi logómat (valljuk be, igencsak neoprimitív volt...). De hát ilyen tudtam csak csinálni.
Viszont nemrégiben kiderült, hogy egy régi középiskolai osztálytársam igencsak profi ez ügyben, úgyhogy tadadamm, íme...

asszem nem kell semmit hozzáfűzni... imádom...


Nyári kalap... csakazértis!

Nem hagyom magam, március 27-én igenis nyári kalapot horgolok, csakazértis, a hó meg monnyon le!

(...a kalap is fejreáll ettől az időjárástól...)

És hogy a nyuszi is képbe kerüljön, elkészítettem Nektek a mintáját is, amit szeretettel  nyújtok át húsvéti ajándékként :-)

innen letölthető

2013. március 23., szombat

Nyusziinvázió

Ellepték a netet a nyuszik! MINTA
Nekem is ki kellett próbálnom, naná!


 Mondjuk, miután kiderült, hogy tudok ilyet is, tovább már nem érdekelt a dolog, így felajánlottam a fonalgerilláknak, akik egy BKV-buszt - ha jól tudom, a Várbusz egyik járművét - fogják tavasszal-nyáron kidíszíteni. Így, ha valaki találkozna a nyuszimmal, köszönjön neki jó napot!


2013. március 12., kedd

Megrendelések

Én kérem szépen, mindig büszke voltam a memóriámra. De most eljutottam egy olyan szintre, amit nem tudok kezelni, muszáj lesz valamilyen kartotékrendszert kidolgoznom a megrendelésekre, mert kezdenek elborítani... (jaj, jaj, nem panaszkodom ám...)
Körkérdésem a mai napra: ezt ki hogyan oldja meg?



Sapik, sapik, sapik...

Zorinkának


Annának
Két kiscsajszi kapja meg hamarosan hőn áhított tavaszi sapiját... és jönnek, jönnek a megrendelések...

2013. március 4., hétfő

Tavasz, farmer, horgolás...

Ez a három dolog amolyan tuti dolog nálam... lássuk csak, mi is született ma:


...micsoda meglepetés...
:-)

2013. február 26., kedd

Zeneiskolai versenyek

Most már tuti biztos, hogy én vagyok a dunakeszi Farkas Ferenc Művészeti Iskola állandó beszállítója... a tavalyi Liszt-zongoraverseny után idén is engem ért a megtiszteltetés, hogy először a házi furulyaverseny, utána a házi zongoraverseny nyerteseinek készíthessem el a nyereményeit.

A furulyaversenyen inkább kicsik vettek részt, így színes és kisebb méretű táskák születtek. Csak lányok indultak, így nem kellett fiús változaton töprengenem.

A zongoraversenyen kicsik és nagyobbak is szerepelnek, ezért kissé komolyabbra vettem a stílust. Van még egy hetedik is, amin nincs semmiféle díszítés és a belseje is egyszínű fehér (mert ezeké pöttyös). Ugyanis esélyt kell adni a férfiaknak is, hátha lenyomják a csajokat :-)

Tavaszi újság

Már nem is tudom, mióta fáj a fogam újságos anyagra, így a múltkoriban, amikor a Cserhegyinél jártam, és volt, naná hogy vettem... (meg boroscímkéset, meg kottásat, meg hangszereset, meg...)

És ma elkészültek az első újságos táskák tavaszra :-) Van benne képregény is, na attól teljesen kész vagyok...

2013. február 17., vasárnap

Új élet

Péntek óta új  életet kezdtem: megműtötték a szemem, eldobtam a szemüvegem, juhéééjjj!!!

A Focus Medicalban csináltattam, minden nagyon klasszul ment, egy cseppet se fájt, semmi bajom nem volt, ha csak nem annyi, hogy kissé nehezen viseltem a passzivitásra kényszerítést :-) de azon kívül, hogy fáradékony a szemem, tényleg semmi bajom. Olyannyira nem, hogy csak nem bírtam magammal...


2013. február 2., szombat

Matyi-sapi

Névnap közeledik (Mátyás), megszavaztuk öcsém kisfiának (4,5 éves)
Barka Mandarinból készült, imádom ezt a puha, vastag bambuszfonalat...


2013. február 1., péntek

Az idei első ékszerszett


Megrendelésre készült, nyakék-fülbevaló szett. Igazi nyári darab, finom pamutfonalból. Bézs színben kérték, volt kétfélém, de az egyik túl sötét, a másik túl világos volt, így összefogtam a két szálat. Kicsit cirmos hatású lett, még dobott is az összképen...


2013. január 29., kedd

Nyárváró

Tudom, tudom, még csak január, de nem bírtam ki... egy nyárváró kis sapkácska készült...


2013. január 27., vasárnap

Bogyós nyakmelegítő


Az előző bejegyzésemben említett bogyós sapka és kesztyű után elkészült a szett harmadik része, a nyakmelegítő is. Andi kérése az volt, hogy ne legyen bő és nagy, így emellett a köríves-bebújós fazon mellett döntöttünk.

Ez a szett barterben készült, mivel Andi üvegékszereket készít, így alig várom a legközelebbi közös vásárunkat, ahol majd kedvemre csemegézhetek a nyakláncok-fülbevalók között...


A nyakmelegítő leírása: a fent linkelt bejegyzésben leírt minta szerint készül. Drops Lima fonal, 3,5-5 kötőtű. 108 szemre kezdünk a 3,5-ös tűvel, két sima-két fordított passzéval. 10 sor passzé után 5-ös tűre váltva két fordított, egy sima, ebből öszesen 3 sor. 3 bogyóminta, utána még 3 átkötő sor. A negyedik bogyómintában a fordított szemeket eggyel emeljük (3 fordított, egy sima), az ötödik bogyómintában pedig még eggyel (négy fordított,egy sima). Mivel ez a minta akár passzéminta is lehetne, itt nem fontos az aljára passzét kötni, egy 5,5-ös horgolótűvel rövidpálcával lehorgoltam a tűről a szemekt.

2013. január 21., hétfő

Bogyós kesztyű

Egészen pontosan egy sapka-(sál) kesztyű garnitúra, csak a sapkát már botor módon odaadtam az illetékesnek, a sálat meg elvileg majd ő megköti magának. Így csak a kesztyűt tudom mutatni.


Erőt vettem magamon, és elkészítettem a kesztyű leírását is. Fogadjátok szeretettel, és ha valaki elkészíti, nagyon megköszönném, ha visszajelezne!



Bogyós kesztyű by Huligánlány


Drops Lima fonalból, 3,5, és 5-ös körkötő- vagy zoknikötőtűvel.
Aki szereti párhuzamosan kötni a kesztyűket,  és zoknikötőtűvel dolgozik, érdemes beszerezni két garnitúrát. Magic loop-technikával egy tűvel is lehet párhuzamosan kötni a párat.


Minták:
1.    passzé: két sima, két fordított
2.    bogyós minta: rajz alapján

-
-

-
-

-
-

-
-
17







-
-

-
-

-
-

-
-
16







-
-

-
-

-
-

-
-
15







-
-
V
-
-

-
-
V
-
-
14







-
-
O
-
-

-
-
O
-
-
13





-
-
4s
-
-

-
-
4s
-
-
12





-
-
4
-
-

-
-
4
-
-
11



-
-

-
-

-
-

-
-
10





-
-

-
-

-
-

-
-
9





-
-

-
-

-
-

-
-
8



-
-

-
-
V
-
-

-
-
7







-
-

-
-
O
-
-

-
-
6



-
-

-
-
4s
-
-

-
-
5



-
-

-
-
4
-
-

-
-
4







-
-

-
-

-
-

-
-
3







-
-

-
-

-
-

-
-
2







-
-

-
-

-
-

-
-
1


























1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11





























üres kocka --> sima szem
-                     --> fordított szem
4                    -->  négy szemet szap a szembe
4s                  --> 4 sima
O                   -->  bogyó
V                    -->  négy szemet simán összeköt


bogyó: 4 sima, fordul, 4 sima, fordul, 4 fordított
              ugyanazon a 4 szemen megyünk végig 3x


















1-3 sor átkötő minta,
4-7 sor: bogyóminta

Passzé: 3,5-ös tűvel 40 szemet felszedünk és körben kötve 20 sor passzét kötünk. Ha körkötőtűvel dolgozunk, az egész munka alatt érdemes a sorkezdő szemet megjelölni  egy szemjelölővel.
A 21-ik sortól az 5-ös tűvel dolgozunk tovább!.A rajzos minta kivételével végig sima szemekkel dolgozunk. Kiválasztjuk azt a 11 szemet, ami a kesztyű kézfejére esik majd, és itt fogjuk a bogyós mintát készíteni. Hogy a minta egyben legyen, zoknikötőtűn a szemeket úgy osztjuk el, hogy
·         1. tű 10 szem,
·         2. tű 11 szem  (bogyós minta)
·         3. tű 9 szem
·         4 .tű 10 szem.
3 sort kötünk, a rajzos minta szerint. Tovább dolgozva elkészítjük az első bogyós mintát + a felette lévő 3 átkötő sort, nem szaporítva, a többi szemet simán kötve.




A második bogyóminta kezdetekor elkezdjük kialakítani a hüvelykujjat. Ehhez a szemeket a következőképpen számoljuk ki:
·         1.sor: (a bogyós minta első sora) Van a bogyós minta 11 szeme. A jobb kesztyűhöz továbbkötünk még 5 sima szemet, a 6-ik szembe 1 szap, egy sima szem, és a 8-ik (vagyis most már 9-ik) szembe még egy szem szap. Tehát a szap logikája ebben a körben: 1 szap, egy sima, egy szap. Két szemet szaporítottunk.
·         2. sor: (a bogyós minta 2 sora) nem szap
·         3. sor: (a bogyós minta 3 sora) a bogyós minta után 5 sima, egy szap, 3 sima, egy szap. Újabb két szemet szaporítottunk.
·         4 sor: (a bogyós minta 4 sora) nem szap
·         5 sor: (az első átkötő sor) a bogyós minta után 5 sima, egy szap, 5 sima, egy szap. Újabb két szemet szaporítottunk.
·         6 sor: (második átkötő sor) nem szap
·         7 sor: (harmadik átkötő sor) a bogyós minta után 5 sima, egy szap, 7 sima, egy szap. Újabb két szemet szaporítottunk.
·         8. sor(a következő, harmadik bogyós minta első sora) nem szap
·         9 sor: (a harmadik bogyós minta 2 sora) a bogyós minta után 5 sima, egy szap, 9 sima, egy szap. Újabb két szemet szaporítottunk, összesen 11 szemet fogunk félretenni a hüvelykujjhoz, már nem szap. tovább.
·         10-12 sor szap nélkül befejezzük a harmadik bogyómintát.

A bal kesztyűnél tükrösen dolgozunk, tehát a négy tű elosztásánál a hármason lesznek a bogyós mintához a szemek, a négyesen 9 szem. Úgy alakítjuk a hüvelykujjat, hogy a bogyós mintás tű ELŐTTI 8. szembe szap, egy sima, egy szap. Így ugyanúgy 5 szem lesz a bogyós minta és a szaporítás között, mint a jobb kesztyűnél.Utána már látni fogod, hogyan menj, ugyanazon logika szerint. Ha úgy könnyebb, tegyél kötésjelölőt!

Most van 3 kész bogyónk, és egy kész hüvelykujj-részünk.

A következő sorban (az átkötő-rész első sorában) egy segédszálra félre fogjuk tenni a hüvelykujj 11 szemét, és figyelve arra, hogy szorosan legyen összekötve a széle, körben tovább kötjük a kesztyűt. Kötjük folyamatosan a bogyómintákat addig, amíg elkészül 5 bogyóminta és a felette lévő 3 átkötő sor.





És most elkezdjük fogyasztani a kesztyűnket a befejezéshez.

·         1.sor: A bogyómintás részt rendesen kötjük, a sima szemes részen pedig minden 5-6 szemet összekötünk. (4 sima, két szem összeköt, így lesz 6-ból 5 szem) A bogyómintás részen rendesen, a következő bogyót kötjük. Ebben a körben 4 szemet fogyasztottam.
·         2. sor: nincs fogyasztás
·         3 sor: nincs fogyasztás
·         4.sor: A bogyómintás részt rendesen kötjük, a sima szemes részen pedig minden 4-5 szemet összekötünk. (3 sima, két szem összeköt, így lesz 5-ből 4 szem) A bogyómintás részen rendesen, a következő bogyót kötjük. Ebben a körben is 4 szemet fogyasztottam.
·         5.sor: nincs fogyasztás. 
·         6 sor: nincs fogyasztás
·         7 sor: 2 sima, két szem összeköt, innen már a bogyós részen is fogyasztunk, a sima-fordított szemeket igyekezzünk az eddigi minta szerint fedetten kötni!
·         8 sor: nincs fogyasztás
·         9 sor: nincs fogyasztás
·         10 sor: egy szem sima, két szem összeköt
·         11 sor: nincs fogyasztás
·         12. sor: mindig két szemet kötünk össze. 8 szem
·         13 sor: minden szem sima, a kör végén horgolótűvel áthúzzuk a szálat a szemeken és eldolgozzuk.


Ujja

Felszedjük a félretett 11 szemet, itt 3 tű is elég a zoknikötőtűből. Hosszú szálat hagyva felszedjük a 12-ik szemet középről, és körben kötünk a megfelelő hosszúságig. Utolsó sor: két-két szemet összekötünk, majd a szemeken áthúzzuk a fonal végét. Eldolgozzuk a fonalat, különös tekintettel a hüvelykujj tövénél , a meghagyott hosszú szállal!


 Jó munkát!